Hogyan manifesztálódhat egy hajfestés házi farfalle tésztában? 

Hát úgy, hogy itt vidéken még valódi értéke van az elvégzett munkának. Egészen pontosan arra szeretnék itt kilyukadni, hogy vannak még olyan helyek ezen a szép de szita agyú bolygón, ahol napjainkban is működik a “Jó tett helyébe jót várj”. És milyen jól működik! 

Lássunk egy egyszerű példát. 
Vasárnap Rózsika néni felhívott telefonon, hogy otthon vagyok-e. Rózsika néniről most csak annyit, hogy ő a szomszéd nénink és megér egy külön “misét” is – mesélek róla később. Szóval, felhívott, hogy megkérdezze nem festeném-e be a haját. Természetesen azonnal igent mondtam, mert Rózsika néninek lehetetlen nemet mondani. Olyan lett ő itt nekünk, mint egy galamblelkű, de igen karakán fogadott nagymama. A szájánál csak a szíve lehet nagyobb azt hiszem. 
Percek alatt megegyeztünk, délután átmegyek hozzá, és festünk. Meg is jelentem a megbeszélt időben, és mi fogadott? Rózsika néni a konyhában sürgött-forgott, az asztalon meg ezek a kis csodák modolyogtak:
  


– Neked készítettem őket! – mondta fülig érő szájjal, mikor meglátta a döbbent ábrázatomat. 

– De én nem ezért csinálom! – szabadkoztam. 

– Tudom, de én meg még nem mondtam, hogy mindjárt jön Erzsike is, le kellene vágni a haját. 

Kitört belőlem a nevetés és mielőtt bármit is mondhattam volna, megjött Erzsike egy ollóval és egy félénk mosollyal, hogy ő csak igazításra jött… 
Időm sem volt zavarba jönni, úgy gondoltam legyen, aminek jönnie kell. 
Két óra röhögés után, mindenki elégedetten eszegette a délelőtti kakaós kalácsot, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga így vasárnap estefelé. Felmerülhet a kérdés, hogy fodrász vagyok-e. Hát nem.
Így mennek a dolgok errefelé.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s